A magánhangzók működése és csoportosítása
Kezdésképpen el kell különítenünk a beszédhangot és a betűt, ami a hangoknak a leírt formája. Mi most itt kifejezetten a beszédhangokkal fogunk foglalkozni, amiket kimondunk vagy kiejtünk, azon belül is első körben a magánhangzókkal.
A zöngés magánhangzók
Kezdjük is a magánhangzók működésével és csoportosításával. A magánhangzók első és legfontosabb jellemzője, hogy mindegyik zöngés, ami a gyakorlatban azt jelenti, amikor kiejtjük őket, a tüdőből kiáramló levegő az megrezegteti a hangszálainkat. Ezt le tudjuk ellenőrizni úgy, ha így a nyakunkra tesszük a kezünket, és érezzük, hogy remeg, vagy rezonál.
Ha kimondjuk azt, hogy A vagy O (figyeljünk arra, hogy a suttogás nem számít, suttogáskor nem remeg a hangszalag), akkor érezni fogjuk a torkukon, hogy ezek bizony zöngések, beleütközik a hangszálainkba a kiáramló levegő. Ez azért fontos, mert később látni fogjuk, hogy a mássalhangzók között már vannak zöngétlenek is. Ha egymás után kimondjuk az F hangot és az O-t, akkor érezzük a különbséget a kettő között.
A nyelv és az ajkak állása - a magas és a mély magánhangzók
A magánhangzók csoportosításának a zöngésségen felül egy másik lehetséges szempontja az az, hogyha figyeljük, hogy hol áll a nyelvünk a szájunkban, amikor kimondjuk az adott magánhangzót. Ez az állás lehet függőleges vagy vízszintes. Ebből a függőleges nekünk kevésbé érdekes. Mindössze kiejtésbeli kérdés, hogy az Ü betűnél, vagy az Í betűnél inkább a szájpadlásunknál van a nyelvünk, mint az O, meg az E hangoknál, pedig inkább lent az alsó fogsorunknál. Ez a magánhangzók használatát nem befolyásolja, csak akkor fontos, ha nagyon szép kiejtéssel akarunk beszélni.
A nyelv vízszintes mozgása már fontosabb nekünk, mert e szerint elkülönítünk magas és mély magánhangzókat. Ezt nagyjából úgy kell elképzelni, hogy vízszintesen hogyan áll a nyelv a szájunkban. E szerint vannak magas magánhangzók: E, É, I, I, Ö, Ö és az Ü, Ü. Könnyebb megjegyezni őket, hogyha az ember egy szót memorizál. Ez lehet a teniszütő szó, mert abban van az összes magas magánhangzó.
A mély magánhangzók közé tartozik az A, Á, az O, Ó és az Ú, Ú. Ez esetben is praktikus egy szót megjegyezni, ez lehet az autó, vagy az autóduda, mert ezekben benne van az összes a mély magánhangzó. Látni fogjuk a mély és magas magánhangzó elkülönítésnek nagy szerepe van a magyar nyelvben.
A magánhangzók csoportosításának van még egy negyedik szempontja is, ami szintén leginkább csak a kiejtést befolyásolja. Ez pedig az, hogy az ajkunkat inkább kerekítjük vagy elhúzzuk, amikor kimondjuk az adott magánhangzót. E szerint vannak ajakkerekítéses magánhangzók, mint mondjuk az „ó”, amit, ha kimondunk, szép kör alakot formáz az ajkunk. Ezzel szemben mondjuk az i betűnél inkább a fülünk felé húzzuk el a szánkat.
A magánhangzó törvények
A magánhangzókhoz a csoportosítási és a kiejtési sajátosságokon túl kapcsolódnak szabályok is. Ezeket úgy hívjuk, hogy magánhangzó törvények. Ezekből három van, és ezek egy része a már említett magas és mély magánhangzókhoz kapcsolódik.
A hangrend törvénye
Az első a hangrend törvénye, ami azt jelenti, hogy eredetileg a magyar nyelvben a szavak vagy magas, vagy mély hangrendűek voltak. Ez azt jelenti, hogy csak magas, vagy csak mély magánhangzó volt egy szóban. A vegyes hangrendű szavak kétféleképpen jöttek létre. Részben az összetett szavakkal. A jelentés alapján összeraktunk egy magas és egy mély hangrendű szót, és máris vegyesen vannak benne magánhangzók. Illetve vannak úgynevezett jövevény szavak, amiket más nyelvekből vettünk át, és mivel rájuk nem vonatkozik a magyar nyelv belső hangrendi törvénye, ezekben a szavakban is lehetnek mély és magas magánhangzók vegyesen. Ezeket úgy is hívjuk, hogy vegyes hangrendű szavak. A szavak hangrendjének több helyzetben lehet jelentősége. Például az irodalomban azt szokták mondani, hogy a mély hangrendű szavak, amiben nagyon sok ó, meg ú betű van, szomorúbb hatást keltenek.
A hangrendi illeszkedés törvénye
A hangrend törvényének része az úgynevezett hangrendi illeszkedés törvénye, ami szintén magas, vagy mély hangrendhez kapcsolódik, de a toldalékolást befolyásolja. Az illeszkedés törvénye azt jelenti, hogy magas hangrendű szóhoz, magas hangrendű toldalékot kapcsolunk, ha lehet. Márpedig nagyon sok olyan toldalék van a magyar nyelvben, ami kétalajú, tipikusan ilyenek például a határozóragok, mint a ban/ben, ból/ből, tól/től
A határozóragoknak pontosan azért van két alakjuk, mert az egyik a magas hangrendű, a másik a mély hangrendű szavakhoz kapcsolódik. Például, ha az autó szót toldalékoljuk, azt mondjuk, hogy autóval, és autóban, és nem autóben, vagy autóvel, vagy autónek. Tehát a mély hangrendű szóhoz, mély hangrendű toldalékot kapcsolunk, ugyanígy, hogyha teniszütő szóval indulunk ki, az teniszütővel, meg teniszütőnek, és nem teniszütőval. Ez egy nagyon szigorú szabály a magyar nyelvben, elrontani súlyos nyelvhelyességi hiba, de szerencsére a legtöbb esetben az ösztönös érzékünk megsúgja, melyiket kell használni.
Speciális helyzetet jelentenek a vegyes hangrendű szavak, ezeknél kevésbé egyértelmű és nyilvánvaló a szabály. Jó alapnak tekinthető, hogy többnyire az utolsó magánhangzó hangrendjéhez igazodunk. Tehát, ha egy szó magas magánhangzóra végződik, akkor magas a toldalék, ha mélyre, akkor mély. De ezen kívül vannak nagyon sajátos szabályok is. Például egy érdekes kérdés, hogy a férfi esetében helyes a férfivel és a férfival is toldalékolás is, holott az í betű egyébként egy magas hangrendű. Ennek összetett nyelvtörténeti oka van.
A hiátustörvény
A magánhangzó törvények harmadika az úgynevezett hiátustörvény. Ha a szót kimondjuk hangosan, az el is árulja, miről van szó. A hiátustörvény azt jelenti, hogy egy ejtéskönnyítő j betűt teszünk be olyan szavakba, ahol két magánhangzó kerül egymás mellé, és ezért nehéz kiejteni. Magát a hiátustörvényt is úgy mondjuk, hogy „hijátustörvény”, berakunk egy j betűt már a kimondásakor. Erre klasszikus példa a dió, vagy mondjuk a tea. A hiátustörvény logikája csak annyi, hogy megkönnyíti a szó kiejtését. Arra viszont nagyon kell figyelni, hogy a j betű csak kiejtéskor van ott, leírva nincsen. Súlyos helyesírási hiba azt írni, hogy „dijó”.
