A mássalhangzók képzése és csoportosítása
Ezúttal a hangok rendszerén belül a mássalhangzókról és a mássalhangzótörvényekről lesz szó. Ehhez először nézzük meg röviden azt, hogy hogyan képezzük a mássalhangzókat, és hogyan lehet őket csoportosítani.
A mássalhangzók között vannak zöngések és zöngétlenek is. A mássalhangzóknak ezen kívül a másik általános jellemzője, hogy miközben kimondjuk őket, a kiáramló levegő valami akadályba ütközik, ez lehet a hangszalag, a fogaink vagy az ajkunk. Ebben különbözik a mássalhangzók képzése a magánhangzókétól.
Mindez alapján mássalhangzókat a képzésük helye és módja szerint tudjuk csoportosítani.
A képzés helye szerinti csoportosítás
A képzés helye a mássalhangzók esetében azt jelenti, az szájunk mely részei játszanak szerepet az adott hang kimondásakor. Például képezhetünk betűt az ajkainkkal. Ilyen mondjuk a P betű. Vagy ott van az L betű, L, amit a szájpadlásunkkal és a nyelvünkkel képezük, fölnyomjuk a nyelvünket a szájpadlásunkhoz. A képzés helye szerint jellegzetes a V hang, aminél a fogunkat és az ajkunkat használjuk, azt érintjük össze. Mindenki, aki volt már náthás, észrevehette, hogy bizony az orrunkat is használjuk a mássalhangzók képzésekor. Ha a betegségtől nagyon bedugul az orrunk, akkor nem tudunk bizonyos hangokat kimondani. Ilyen például az M hang. A náthás ember ezért mondja, hogy „deb érzeb jól bagab”.
Összefoglalva: a képzés helye szerint egy mássalhangzó lehet ajakhang, foghang, szájpadláshang, vagy gégehang, annak függvényében, hogy a szájüreg mely részei játszanak központi szerepet a képzésükben.
A képzés módja szerinti csoportosítás
Egy másik szempontja a mássalhangzók csoportosításának a képzésnek a módja. Ez alapján alapvetően háromfajta mássalhangzót különböztetünk meg.
Az első az úgynevezett zárhangok. Ezek kiejtését az jellemzi, hogy az ajkaink először zárva vannak, és a hang kimondása közben nyílnak ki. Ilyen például a B és a P betű.
A második nagy kategóriája a képzés módjának, az úgynevezett réshangok. Itt nincsenek összezárva teljesen az ajkak, ezek a kicsit „sziszegősebb” hangok. A réshangok közé tartozik például az S, vagy ide tartozik a F hang is, csak ott a fogunk és az ajkunk között „sziszegünk”.
A harmadik kategória a zárréshangok. Ilyen például a C hang, amit, ha kimondunk, érezzük, hogy először picit „sziszegős”, de után ki is nyitjuk a szánkat.
Összefoglalva a képzés módja szerint a legfontosabb kategóriák a zárhang, réshang, vagy zárréshang, attól függően, hogy a kimondása közben mikor és hogyan nyitjuk ki a szánkat. (Vannak más képzési módok is, amik ritkábbak, és nem elvárt ismerni őket.)
A zöngésség szerinti csoportosítás
A mássalhangzók képzésének és csoportosításának a legfontosabb, és a helyesírásban is megjelenő szempontja a zöngésség. Ismétlésként: a zöngésség azt jelenti, hogy a hang kiejtése közben megfeszülnek a hangszálak, amit a torokra tett kézzel tudunk ellenőrizni.
A magyar nyelvben vannak zöngés-zöngétlen mássalhangzópárok. Ezeket azért hívjuk párnak, mert ugyanúgy képezzük őket (a képzés helye és a képzés módja az ugyanaz) az egyetlen különbség, hogy az egyiknél használjuk a hangszálainkat, a másiknál nem. A zöngés-zöngétlen párokat, ugyanúgy le lehet ellenőrizni a torkunkra tett kézzel. Csak arra vigyázzunk, hogy ha a magánhangzót is hozzá mondjuk, az becsapós, mert azok, ha emlékeztek, mindig zöngések.
A zöngés- zöngétlen párok:
| ZÖNGÉS-ZÖNGÉTLEN PÁROK | PÁR NÉLKÜLIEK | ||||||||
zöngés | b | d | dz | dzs | g | gy | v | z | zs | l, j/ly, m, n, ny, r |
zöngétlen | p | t | c | cs | k | ty | f | sz | s | h |
A mássalhangzótörvények
Az írásban jelölt teljes hasonulás
Az első az az úgynevezett írásban jelölt teljes hasonulás, ez a helyesírás szempontjából a legkönnyebb változat, ugyanis ez azt jelenti, hogy amikor mondjuk val/vel toldalékot kapcsol egy szóhoz, akkor a v-hasonul a szó végéhez. Például az asztallal szó esetében látjuk azt, hogy a V az hasonult az L-hez. Nem azt írjuk, hogy „aztalval”, hanem azt írjuk, hogy asztallal.
Ugyanez szokott még előfordulni a va/ve/vá/vé toldalékok esetében is, tehát mondjuk azt, hogy vas+vá= vassá (válik) nem pedig „vasvá”. A va/ve/vá/vé toldalék hasonul a szó végi S hanghoz. Speciális esetet jelentenek a felszólító módú igék, mert azoknál néha a felszólító mód jelét jelentő J hasonul. Például azt mondjuk, hogy mossa, nem pedig azt hogy „mosja”.
Az írásban jelölt teljes hasonulás lényege, tehát, hogy bizonyos toldalékfajtákra jellemző, és azért hívjuk írásban jelöltnek, mert azt írjuk, amit kiejtünk. Kivételt ebből azok a szavak jelentenek, amelyeknek a végén néma mássalhangzó van, például H. Ezekben az esetekben a legújabb helyesírási szabályok szerint mindkét fajta toldalékolás elfogadott, helyes méhhel és a méhvel is.
Az írásban jelöletlen teljes hasonulás
Van a teljes hasonlásnak egy másik, speciálisabb fajtája is, amikor írásban jelöletlen. Ebben az esetben arról van szó, hogy leírva két mássalhangzó van, de ebből az egyiket ejtjük hosszan. Ezt már nehezebb felismerni, mert nem jelöljük írásban, meg kell tanulni a szabályt. Ilyen szó az anyja, ami úgy ejtünk, hogy „annya”, hosszú Ny-vel, de helyesen leírva ANYJA.
Az összeolvadás
Az írásban jelölt teljes hasonulást el kell különíteni az összeolvadás nevű hasonló mássalhangzótörvénytől. Összeolvadás estében két mássalhangzót írunk le, de egy harmadikat ejtünk. A fontos különbség ez, míg az írásban jelöletlen teljes hasonulásnál a kettőből az egyiket ejtjük ki, itt egy harmadikat. Erre a legjobb példa a „segítség” szó. Úgy ejtjük, hogy „segíccség”, a T és az S helyett CS hangot mondunk. Két mássalhangzó helyett egy harmadikat.
A rövidülés
A mássalhangzótörvények negyedik szabálya az úgynevezett rövidülés. Ez akkor fordul elő, ha szóban három mássalhangzó van egymás mellett, amiből az egyik hosszú. Ilyen esetben, hogy megkönnyítsük a kiejtését a szónak, a hosszú más halhangzót is röviden ejtjük. Nagyon jó példa erre a „hallgat”, ami hosszú L-lel írunk, de úgy ejtünk, hogy „halgat”. Ahogy az előzőeknél, ez is a kiejtést könnyíti meg.
A kiesés
A mássalhangzótörvények közül az ötödik a kiesés, ami szintén arra szolgál, hogy megkönnyítse a kiejtést. Kiesés akkor fordul elő, ha három különböző mássalhangzó kerül egymás mellé. Ilyenkor az szokott történni, hogy a háromból az egyik kiesik, azt nem ejtjük. Ennek a klasszikus példája mondjuk a „mindnyájan” szó, amit úgy ejtünk, hogy „minnyájan”, a d-t hangot nem mondjuk. A helyesírásban viszont a szóelemzést követjük, ahol a szótő a „mind” szó.
Az írásban jelöletlen részleges hasonulás
A mássalhangzótörvényeknek a hatodik fajtája, pontosabban a hatodik és hetedik fajtája egyben az írásban jelöletlen részleges hasonulás. Ahogy a neve is mutatja, mást írunk, mint amit kimondunk, tehát itt is nagyon oda kell figyelni a helyesírásra. Illetve ezekben az esetekben részleges hasonulásról van szó, az azt jelenti, hogy kiejtési szempontból közeledik egymáshoz a két hang, hogy megkönnyítse a kiejtést, de nem teljesen válik ugyanolyanná. Az előző példák közül anyjánál vagy a segítség szavaknál egyértelműen hosszú ny-t és cs-t ejtettünk, de a zöngésség és a képzés helye szerinti részleges hasonulásnál ez nem ennyire egyértelmű.
A zöngésség szerinti részleges hasonulás az akkor merül föl, ha egy zöngés és egy zöngétlen mással hangzó kerül egymás mellé. Ennek felismerésében sokat segít, ha felidézzük a zöngés-zöngétlen párokat. Vegyük például azt, hogy napból: A p zöngétlen, a b zöngés, és ha kimondjuk a szót hangosan, érezni fogjuk, hogy nem rendes p betűt mondunk, de nem is hosszú B-t mondunk, hanem valamit a kettő között. Ez a zöngésség szerinti részleges hasonulás. Itt egyértelműen látszik, hogy a kiejtést könnyíti meg, egyszerűen a hangképzésben nagyon nehéz egymás után egy zöngés és egy zöngétlen mássalhangzót kimondani, és ezt úgy oldjuk meg, hogy az egyik kicsit igazodik a másikhoz. A zöngésség szerinti részleges hasonulás a zöngés-zöngétlen mássalhangzópárok bármelyikénél előfordulhat. További példák még a mosdó, nagypapa, fűzfa.
Az írásban jelöletlen részleges hasonulásnak a második fajtája a képzés helye szerinti részleges hasonulás. Ehhez kicsit fel kell idéznünk, amit a mássalhangzók képzéséről tudunk. A képzés helye szerint vannak az ajkunkkal, a fogainkkal, meg a szájpadlásunkkal képzett hangjaink. A hangképzésnek pedig van egy olyan logikája, hogyha nagyon-nagy a különbség a szádban a két hangképzésnek helye között, azt nehéz kimondani. Gondolj arra, hogy nehéz kimondani egy olyan szót, ahol két hang között a nyelvedet legerőről leghátra kell tenni. Ezt a problémát oldja meg a képzés szerinti részleges hasonulás, méghozzá tipikusan néhány hang esetében. Ezt a színpad szóval lehet a legjobban megjegyezni, amit kiejtésben kicsit „szímpad”-nak ejtünk. Általában akkor van képzés helye szerinti részleges hasonulás, ha az M, N és NY után P, B, G, Gy hang következik. További példa erre az azonban (kiejtve kicsit „azomban”), az angyal (kiejtve kicsit „anygyal”). Hasonló a helyzet, mint a zöngésség szerinti részleges hasonulásnál, hogy nem teljesen ejtünk mást, a két mássalhangzó csak egy picit hasonul az kiejtés-megkönnyítése érdekében.
Általános szabály a mássalhangzó törvényekkel, hogy nagyon oda kell figyelni ezeknek a szavaknak a helyesírásása, mert az eltévesztése súlyos hibának számít. A középiskolai felvételin pedig gyakori feladat, hogy fel kell ismerni, egy szóban milyen mássalhangzótörvény érvényesül.
